1.rész
Sosem gondoltam magamat tökéletesnek, az emberek mégis ezzel a jelzővel illetnek...Senki nem tudja honnan jöttem, csak azt hogy Magyarország egyik déli kisvárosából. Senki nem tudja hogy kivagyok és nem is tudhatják meg soha!
- Barbi mosolyogj....kicsit vadócosan,és kacéran!- Kiáltja oda nekem az egyik fotós aki éppen készül megörökíteni rólam egy címlap fotót a Cosmopolitannak. Egész héten ezt vártam de nem tudok most mosolyogni...Több okból kifolyólag. Ma halt meg 7. éve az apám. Sosem feledem azt a napot... csak 11 éves voltam,és mindenki elvárta hogy csináljak valamit apám hullájával. Emlékszem utolsó szavára hozzám,azt mondta: " Ne feledd kivagy,Váltsd valóra az álmaid,és soha ne add fel a harcot mert akkor nem győzhetsz! " Akkor nem fogtam fel a szavait.... csak pár éve leltem rá igazi jelentőségére.
-Kérhetnék egy kis szünetet? - Motyogtam a fotósoknak, majd eljöttem a fehér faltól... Ezüst hatalmas ruhámba menni alig tudtam. A mosdó felé vettem az irányt hogy megnézzem nem e kenődött el a sminkem. A mosdóra támaszkodva néztem magam a tükörben. tetszett amit láttam,Egy gyönyörű,magabiztos,Topmodellt láttam.... szerettem volna én is ilyen lenni. De én nem ilyen vagyok. Habár sokan azonosítanak a Díva szóval,tudom hogy közöm nincs hozzá. Kizárólag apám és a családom miatt kezdtem azt amit csinálok. Mostanra megszerettem....becsuktam a szemem és lefröcsköltem magamat egy kis hideg vízzel. Visszaemlékeztem arra a napra. Apám egy farmerben és egy fehér pólóban ment ki utoljára a házunkból,övében pisztoly volt. Mindig magánál hordta mert veszélyes környéken éltünk. Gyorsan kivertem a fejemből a gondolatokat, letöröltem a könnyeket a szememről és rendbe szedtem a magamat. Vissza mentem a kamerák elé.
-Gyönyörű vagy!Tökéletes lesz így... Kicsit jobbra! Csücsöríts!! - hallottam az utasításokat én pedig azok szerint cselekedtem. -oké szerintem ennyi! - mondta a fő paparazzo.
-Oké emberek oszolj!- Kiáltott fel egy ismerős női hang a tömeg végén.- adjatok helyet az üdvöske menedzserének.
-Tanya! - Kiáltottam fel örülve, és oda szaladtam menedzseremhez aki egyben a legjobb barátnőm is.
- Szia Barbi! Miért kell neked mindig ilyen flancos cuccokba pózolnod he? irigyellek szépség! - Nézett végig rajtam két évvel idősebb barátnőm. Kezében dobozos kávét tartott.haja a megszokott szoros copfba volt. Pilóta szemüvegét nem vette le míg be nem értünk az öltözőbe.
- Anyu nem jött? - kérdeztem csalódottan.
- Barbi...a sírnál van.- mondta halkan Tanya.
- jajj basszus! nekem is ki kéne mennem ugye? -néztem rá miközben leráncigálta rólam a hatalmas ruhát.
- csak te tudod! - mondta sokat sejtően.
- Tanya, én még nem állok készen. - kiáltottam rá.
- Barbi, már 7 éve nem állsz rá készen! - kiáltott vissza. Szeretem Tanyát mert nem veszi zokon ha leordítom a haját, és még vissza is ordít ami jó kihívásnak tűnik. fel húztam magamra a fekete fényes cicanadrágot, egy fehér inget amit derekán egy övvel fogtam össze. Balerina cipőmet keresve beszéltem Tanyához.
- Mi a mai program? - kérdeztem.
- Nos kettőkor lesz tárgyalásod egy menedzserrel aztán egy interjúd a Talk Showban...- sorolta a papírkáját felolvasva.
-Remek.És mit csinálunk kettőig? - Húztam fel cipőmet.Hajamat kiengedve hagytam had járja át a tavaszi szellő. Hatalmas légy szemüvegemet felvéve fogtam meg a slussz kulcsomat és indultunk ki az öltözőmből.
- Mit szólnál vásárláshoz? - tette fel a kérdést.
- Nincs kedvem most kutakodni... Inkább mennyünk haza és filmezzünk jó? - szálltam be fehér BMV Cabriomba.
-Ahogy akarod Primadonna.- ült be az anyós ülésre.
- Nem is vagyok az! - röhögtem fel. Kiálltam autómmal a garázsból és már száguldottunk az autó pályán. Már 2. éve élek New Yorkba. szeretem a nyüzsgést,elfeledteti velem minden bajomat. Azt hiszem ez a legmegfelelőbb város számomra.
- Kiül rád a szomorúság! Fejezd be Barbi! - nézett rám szemüvege mögül.
- Haggyál már! Vidíts fel ha annyira zavar!- Löktem neki oda szárazon. Ő pedig röhögve kezdett el énekelni baromi hangosan...
- ÚGY VÁRLAK BABY... LÁLÁLÁ,LÁLÁLÁ... Szeretlek Baby...nem tudom a szövegét tovább...- Harsogta szörnyen hamis hangján. Akaratlanul is kitört belőlem a röhögés. És vele együtt énekeltem.
Beérve a belvárosba megálltunk a piros lámpánál. Egyszer csak begördült mellénk egy szürke Cabrio. Öt srác röhögött az autóba... Egy barna hajú vezetett,mellette az anyós ülésen egy szőke hajú,kék szemű srác ült aki engem bámult. Hátul meg egy göndör fürtös,egy fekete hajú és egy nullás hajú srác baromkodott.
-Sziasztok lányok! Van kedvetek egy kis versenyhez?- Kiáltott oda nekünk a Fürtös.Kihívás szagot éreztem...Tanyára meredtem.
- Barbi,Nehogy már!- nézett rám flegmán
-Miért is ne?!- fordultam vissza a srácokhoz.
- Huhu... gyerünk Loui nyomjad a gázt... nem előzhet le egy női sofőr.- szólt oda a vezető sráchoz a szőke hajú fiú.
- Hejj! felhívnám a figyelmed hogy első osztályúan vezetek! - játszottam a sértődöttet.
- Ó Bocsánat,Méhecske! - Vigyorgott rám a szőke fiú. Majd a lámpa zöldre váltott.
- Ó hogy az a... Tanya! kapaszkodj!- tapostam rá a gázra. Sokáig egymás mellett haladtunk. szegény srácok, eléggé elveszettnek tűntek a városban. Brit Akcentusuk soha nem tévesztene meg! Idegenek itt! Én viszont úgy ismerem New Yorkot mint a tenyeremet. Így hát levágtam az utat a Kínai negyednél. A mólónál kötöttem ki és boldogan néztem bele a visszapillantóba. Három autóval mögöttünk voltak.
- Barbi te jól érzed magad? - dörmögött rám Tanya.
- Bocs. Bűn a spontalitás?- röhögtem rá.
- Hülye nő! - lökött oldalba röhögve legjobb barátnőm. Beálltunk a móló parkolójába. Itt van a villám a parton, szóval innen nem messze lakom. Kiszálltunk a kocsiból,és hamarosan begördült mellénk a szürke Cabrio is.
- Szép volt lányok! - kiáltotta ki a fekete hajú, Görög istenre emlékeztető csávó.
- Köszönjük! - mondtuk egyszerre Tanyával. Kiszálltak a fiúk is az autóból... Most jobban szemügyre véve őket egész helyesek voltak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése